Dragonball

Akik szeretik a dragonball,dragonball z,dragonball GT,dragonball AF rajzfilmet aziknak készült ez az oldal

Son Goku (Songoku, Goku) (Csillagharcos neve: Kakarotto, Kakarot):

Jelentése: sárgarépa
Felesége: Chi-Chi
Fiai: Gohan és Goten
Apja: Bardock
Testvérei: Raditz és Taurus
Anyja: n.a.
g47n1.jpg
Származás: Telivér Saiya-jin.
A telivér Saiya-jin-ek közül csak ő, Raditz (aki később meghal) és Vegeta maradt, mivel a bolygójukat Dermesztő megsemmisítette.
Képes SSJ1, SSJ2, SSJ3, SSJ4-es szintet elérni.
Ő a főszereplője a Dragonball, a Dragonball Z és a Dragonball GT sorozatnak.
A sorozat legelején fekete és tüskés hajjal jelent meg, és egy furcsa majom farokja is volt. A korához képest erős volt.
Az egyik kristálygömb nála volt (ez volt az egyetlen dolog, amit a nagyapja meghagyott halála előtt) amiről azt hitte hogy a halott nagyapja lelke. Később megismerte Bulmát akivel kissebb nézeteltérés után végül barátok lettek.
Később együtt keresik meg a többi kristálygömböt. Pár évvel később Goku megházasodott, elvette Chi-Chi-t és született egy fiuk, Son Gohan, akit Goku nagyapjáról neveztek el.
Később megtudjuk, hogy Goku nem ember hanem csillagharcos. Kiderült az is, hogy Gokunak az lett volna a feladata, hogy elpusztítsa a Földet, de beverte a fejét, és ezért nem emlékezett rá. A Raditz elleni harc alatt Ifjú Sátán csak úgy tudta megölni Raditzot hogy Goku is meghal. Később a kristálygömbökkel újraélesztették.
Először akkor változik majd át SSJ1 szintbe, amikor Dermesztő megöli Krillint a Namekon. Később eléri majd a 2. (magyar fordításban a Hiper harcos, a túlvilágon gyakorolja ki), 3. fokozatú (magyar fordításban meg a harcos, a túlvilágon gyakorolja ki) és a 4. fokozatú (a Dragon Ball GT-ben) Szuper Harcos szintet, amitől még erősebb lesz. A valóságban Son Goku halálát szívproblémák fogják okozni, de Trunks (ez vagyok én) ad neki egy gyógyszert amit a jövőben fejlesztenek ki és így Goku nem hal meg. Születik majd még egy fia, Son Goten aki Trunkssal szokott fuzionálni.



 ultimate_gohan.jpg

Son Goten

Goten a Cell harcok után lép színre. Son Goku és Chi-Chi második fia, aki Goku halála előtt fogant. 7 évesen már sokkal erősebb lett, mint apja és bátyja az ő korában. Kicsi korában nagyon hasonlított az apjára, még a haja is úgy állt. Szuper Harcos akkor lett először, amikor anyjával gyakorolt. Kicsit gyengébb és lassabb, mint barátja, Trunks. (Trunks egy évvel idősebb). Mikor öszeolvadnak, akkor lesz belőlük Gotenks. A sorozat végén Goten nagyon lusta lesz, inkább a csajozással törődik, így a harci technikája nem sokat fejlődik, ettől föggetlenül igen nagy harcierőt képvisel.

 goten.jpg

Chi-Chi

Ox-King, más néven Guamao lánya. Son Goku már kiskorában eljegyezte őt, mert Goku azt hitte, hogy a házasság valami étel. Később a DragonBall végén, a Harcművészetek Nagy Tornáján találkozik Gokuval, de Goku nem ismeri föl. Végül ténylegesen is egymásba szeretnek és 2 gyerekük születik: Son Gohan és Son Goten. Egyszer meghalt, amikor Boo tojássá változtatta és összenyomta, de a kristálygömbökkel felélesztették.

usmociru.jpg








Master Roshi (Zseniális teknős)


Ő és Fekete Holló ugyanannál a mesternél tanultak, mégis egymás ellenségei lettek, mert Fekete Holló gonosz volt és ugyanabba a lányba szerettek bele. Később tanította Ox-King-et és Goku nagyapját (Son Gohan nagypapát). Jó pár év múlva Zseniális Teknős megkapta a világ legerősebb embere címet, miután megnyerte a Tenkaichi Budokai versenyt. A fiatal és éretlen Son Gokuval vívták a nagyon izgalmas, hosszan elnyúló döntőt. A végére mind a ketten padlóra kerültek, de Zseniális teknősnek volt annyi ereje, hogy feltápászkodjon, így ő nyerte meg a tornát. Már gyerekkoruk óta edzi Son Goku-t és Krilin-t. Ő tanította meg őket a Kame-Senin technikára, ami segít repülni és égyéb technikákban. Ő találta ki a KameHameHa tűzgolyót, amit megtanított Son Goku-nak és Krilin-nek is. A Kame szó valószínűleg azt jelenti, hogy teknős.

zsenialis_teknos.jpg

Krillin

Goku régi jó barátja. Ő egy szerzetes, aki Goku-val együtt Zseniális Teknős tanítványa. Először ők még riválisok voltak, de később jó barátok lettek. A Dragon Ball és a Dragon Ball Z első felében kopasz, de miután feleségül vette C18-at megnövesztette a haját.

new108.jpg

Yamcha

Már a sorozat elején megismerkedtünk vele. Egy útonálló volt. Bulma eleinte bele volt zúgva. Később csatlakozott a Z harcosokhoz, hogy segítsen nekik megtalálni a kristálygömböket. A Dragonball Z-ben edzett Zseniális teknőssel és a túlvilágon Kaito-val is. A Vegeta sorozatban Yamcha-t megölte egy Saiba-man, de feltámadt a kristálygömbök által. A Dragon Ball Z-ben a Cell után részekben már kevésbé találkozunk vele. Mikor Boo megöli akkor Krillnel edz a túlvilágon, de a Dragon Ball Gt-ben már nem képvisel jelentős szerepet, szinte nem is találkozunk vele.

1504297105.jpg

Tensin-han

Egy 3 szemű szövetségese és barátja Son Goku-nak (de ez nem volt mindig így). Ő volt Mifan hercege és Chauzu védelmezője. A sorozatban ő is Fekete Holló tanítványa. Ő és Chauzu rájöttek arra, hogy mesterük (Fekete Holló) gonosz volt ezért elhagyták őt. Miután már jó szereplővé vált, minden harcban ott volt és segített. Ten Shin-Han-t Nappa megölte, de később feltámadt Namekok kristálygömbje által. Ő is újra szerepel a Boo sorozatban és megmenti Son-Gohan életét, az által, hogy eltereli Boo tűzgolyóját. A Boo részekben megpróbálta legyőzni Boo-t, de túl gyengének bizonyult és vereséget szenvedett.Piccolo a Raditz és még a Freeza részek alatt is jelentős erőt képviselt. Ő a Föld legerősebb embere, erősebb egy átlag Saiya-Jin-nél.

images.jpg

Chauzu (Chaos)

Egy kicsi baba, aki mindig Ten Shin-Han-nal volt együtt. Speciális képességei vannak, de nem olyan erős, hogy harcos legyen. Érdekessége hogy csak 1 hajszála volt.

chaoz.jpg

Piccolo (Ifjú sátán)

Daimoa (Szívtelen Sátán) fia. Megverekedett Son Goku-val, hogy megbosszulja apját, de Son Goku legyőzte őt. Néhány évvel később muszály volt szövetséget kötnie Goku-val, ha nem akart elpusztulni. Piccolo-t megölte Nappa, de később újraélesztették a Namek kristálygömbökkel. Egyesült Nail-el és a Mindenhatóval. Piccolo másodszor is meghalt, amikor a Föld felrobbant a Baby-sorozatban. A mennyben kitervelte, hogy a pokolba kerüljön, hogy segíteni tudjon Son Gokunak visszatérni a Földre, de ez már a Dragon Ball GT.
piccolo_meditating_dbz_episode_206.jpg
Vegita

Állítólag a Vegeta, japánul "növényt" jelent.
Vegeta a bolygó hercege lévén, felelősséget érzett, hogy mindig, minden helyzetben kiderüljön az, hogy soha erősebb csillagharcos nála nem létezett. Nappával érkezett a földre (1 évvel Raditz legyőzése után) halhatatlanságot remélve a Szent Sárkánytól. A Földön legyőzték a jó harcosok ezért visszavonult. Később szövetséget kötött a Z harcosokkal, a Dermesztő elleni győzelem érdekében. Nem volt hát többé gondban senki miatt sem, egyedülálló célja immár csak az volt, hogy megmérkőzzék Son Gokuval, hogy bebizonyítsa, hogy ő az erősebb. Ám Trunks érkeztével aki könnyedén megverte Dermesztőt, amikor visszajött a földre megismerte a Szuper Csillagharcosok rendkívüli hatalmát, és hozzákezdett egy kemény edzéshez, hogy ős is elérhesse fia harci szintjét. Vegita nagyon féltékeny más harcoskora, mert ő akar lenni a legerősebb. Vegita akkor vált véglegesen jóvá, amikor a Boo-sorozatban rájött, hogy Goku erősebb nála. Amikor Vegita és Goku összeolvadnak, akkor Vegetto lesz belőlük. Később eléri a SSJ4-es szintet. Vegitának először barna haja volt, de egy évvel később úgy néz ki, mint ahogy a mostani részekben látjuk őt. Vegita feleségül vette Bulma-t, két gyermekük született : Trunks és Bura.
vegeta_minden_szinten.jpg
Kami (Mindenható)

A Föld védelmezője. Ő készítette a kristálygömböket és edzette Son Goku-t. A Vegeta-sorozatban edzette még Klylin-t, Tensin-han-t, Chauzu-t, Yamcha-t és Yajirobe-t. A Cell-sorozatban egyesült Piccolo-val, hogy le tudják győzni Cell-t De kevésnek bizonyúltak.

kami2.jpg

Videl

Mr. Satan lánya. A neve az angol "devil" szó betűiből keveredett, ami azt jelenti ördög (sátán). Gohan-nal először az "Orange Star" gimnáziumban ismerkedett meg és a barátnője lett. A Boo részek után összeházasodtak és lett egy lányuk Pan, aki nagyon harcias szellemű volt.

dragon_ball_z_videl_by_balnazar.png

Pan

Son Gohan és Videl lánya, aki nagyon erősnek és kitartónak bizonyult már fiatal korában is (4 évesen jelenik meg a sorozatban). Nem képes elérni a Szuper Csillagharcos szintet, de nagyon erőssé edzi magát. Így sikerült Pan-nak (mivel 1/4-e szuperharcos) könnyedén megnyerni a Tenkaichi-Budokai tornát, Son Goku és Ifjú Sátán nagyon büszkék voltak rá. Son Goku-val harcol a sárkányok ellen, a GT sorozatban.

pan22.jpg

Trunks

Vegita és Bulma fia. Először a Dragonball Z-ben tűnik fel, amikor a jövőből visszajött.
Trunks története bonyolult időfonalakon tevődik össze. Egyszer kisgyerekként mutatják fejlődését, egyszer pedig (a jövőben) tiniként. Mondhatjuk úgy is, hogy két Trunks van : egyik a Jövőbeli Trunks (Future Trunks), aki a nehéz, kemény élete során nagyon erős lett (az ő idejében állandóan harcok vannak. így folyton edzésben van, ezért az egyik legerősebb harcos a sorozatban). A jövőben a földi populációt (beleértve a Z harcosokat is) megölték az Androidok, kivéve Gokut aki meghalt egy szívrohamban. Ezért Trunks 20 évet utazott vissza az időben, hogy gyógyszert adjon Gokunak és figyelmeztesse a Z harcosokat az Androidok érkezéséről (akkor jött a jövőből, mikor Cyborg Freeza és Great King Cold megjelent (mindkettőt megölte). Trunks ezt tudta, ezért Gokunak vissza kellet jönnie a Földre. Ezután Trunks visszament a jövőbe, de 3 év múlva újra visszajött, hogy segítsen a Z harcosoknak az Androidok elleni harcban. A jelenben maradva, borzasztóan erős lett, erősebb, mint a Z harcosok bármelyike (kivéve Gohan-t, mert Gohan képes volt elérni SSJ2-es szintet) Miután Gohan megölte Cellt, Trunks visszatért a jövőbe, ahol megölte Android #17-et, #18-at és Cell-t (az ő jövőjében #17 és #18 gyengyébb volt) aki terrorizálta a jövőjét. A jelenben Trunks nem olyan erős, mint a jövőben mindig bajba kerültek legjobb barátjával Gotennel. Már fiatal korában elérte a Szuper Csillagharcos szintet és egyesülni tudott Goten-nel, hogy Gotenks-é váljanak a Boo elleni harcokrVegita és Bulma lánya. Nagyon hasonlított Bulma-ra. A Dragonball Z-ben jelent meg 3 évesen, amikor részt vett a Tenkaichi-Budokai tornán, mint néző. Neki nincsenek különleges képességei, mint Pan-nak, harci ereje nem nagy. Szerepel még a Dagonball GT-ben is (13 évesen), de jelentős cselekedete nincsen.
trunk.jpg
Bulma

Ő a női főszereplő a sorozatban. A Bulma szó, bokáig érő női nadrágot jelent. Nagyobb tekintélye van a többi főszereplőnél. Ő volt az első, aki a kristálygömböket kereste (egy barátot akart magának kívánni). Meglehetősen kitartó személyiség. Bulma fejlesztette ki a kristálygömbkereső Radart. Az egyik kristálygömböt padlásszobályán fedezte föl, és későbbi kutatásainak köszönhetően rájött titkukra, így elindult megkeresni a többi gömböt. Ő volt az egyetlen lánya a Capsule Corporation tulajdonosának, aki rettenetesen gazdag. (Később megtudjuk, hogy a neve Brief). A Capsule Corporation, Hop-hoi kapszulákat gyárt (ezeket a kapszulákat használják a sorozatokban végig). Bulma, Yamcha barátnője volt egy darabig, később azonban Vegita-tól lesz két gyermeke.

bulma.jpg

Brief

Bulma édesapja. Nagyon okos, segítőkész, jólelkű ember. Fontos szerepet játszik abban hogy Goku és Vegita el tudja érni a szuperharcos szintet, Mivel ő készít nekik olyan űrhajót ami a Földi gravitáció többszörösét képes produkálni.

bscap626.jpg

Marron

Krillin és Android 18. lánya. Nincs jelentős szerepe a sorozatban.

marron2.jpg

Nail

A Namek bolygó legjobb harcosa. A Freeza Sorozatban folyamatosan egybe van olvadva Piccoloval.

nail_dbz.jpg

Dende

Fiatal Namek, akivel a Freeza részekben találkozhattunk. Végig kellett néznie azt, ahogy lerombolták bolygóját és megölték barátait. A Z harcosok barátja lett és elvezette őket a kristálygömbökhöz. Dermesztő megöli, de feltámasztják a földi kristálygömbökkel. Rendelkezik a gyógyítás képességével. Dende a Boo részek alatt felcseperedett, de már a Cell részeknél a Mindenható Helyébe lépett.

dende.jpg

Mr. Popo

Kami és Dende segítője. Amikor ő Baby zombijává változott, a fekete kristálygömböt használta, hogy visszaváltozzon.

dbr.jpg

Gylu

A Gt részekben ismerhetjük meg.Dr.Myuu készítette ezt a kicsi robotot, ami megette a sárkányradart, és ő maga lett a sárkányradar.. Son-Goku, Pan és Trunks találtak rá és összebarátkoztak.

1251029921_70.jpeg

Yarijobe

Eleinte egy ellenségként jelent meg a Dragonball-ban, de később sokat segített a Z harcosoknak. Nagyon szeret enni, csillapíthatatlan éhsége van. Egy macskával (Karin Mesterrel) él egy toronyban. Legjelentősebb tettje az volt, amikor a csillagharcos majom-Vegitának levágta a farkát.

yvlcsnap-2009-11-05-01h42m39s36.png

Uranai Baba

Zseniális teknős nővére. Ez a kis öregasszony fel tudja támasztani a halottakat 24 órára, valamint látni képes a Földön történő dolgokat, kristálygolyójával. Ezen kívül tud a jövőbe látni (persze pénzért).

baba.jpg

Ox-King (Gyuumao)

Chi-Chi apja. Őrült kitartó tanulója Zseniális teknősnek, az ő tulajdonában van a Tűz-hegy.

ox_king.jpg

Ginew

A Ginew-csapat vezetője. Olyan képessége van, hogy változtathatja a testeket, de amikor megpróbált testet cserélni Vegeta-val, Son-Goku egy békát dobott elé és Ginew békává változott.

bscap1042.jpg

Baata

Magas erős sötétkék, tagja volt a Ginew-csapatnak. Iszonyú gyors volt, de Son-Goku-nál nem volt gyorsabb. (Vegeta ölte meg.)

baata.jpg

Guldo

Alacsony zöld, tagja volt a Ginew-csapatnak. Olyan képessége volt, hogy meg tudta állítani az időt és ideiglenesen az ellenfelét is. (Vegeta ölte meg.)

guldogf.png

Recoom

Nagyon erős, tagja a Ginew-csapatnak, de Son Goku legyőzte a Namekon. (Vegeta ölte meg.)

fusionreborn13.jpg

Jees

Narancssárga tagja a Ginew-csapatnak. (Vegeta ölte meg.)

ginew_force_sdf_by_seiya_dbz_fan-d4tfsbv.jpg

Dermesztő (Freeza)

Űrharcos, aki megölte King Vegeta-t és elpusztította a Vegeta bolygót. A saiya-jin lakosokat használta zsoldosoknak, hogy kereskedjen más bolygókkal. Később a Namek bolygóra szállt le, hogy a kristálygömbökkel halhatatlanságot kívánjon magának. Ezt szerencsére Goku megakadályozta, azzal hogy majdnem megölte, de darabjait megtalálta az apja, és újjá építette. Future Trunks megölte a Földön.

dermeszto.jpg

King Cold

Freeza és Coola apja. Ő gyűjtötte össze a szétroncsolódott alkatrészeit Freezanak, később meg is "javította" Freeza-t . (Future Trunks ölte meg.)

133959-king_cold.jpg

Android 16

Dr.Gero készítette (gép alapú). A 17-es és a 18-as android engedte el. Megverekedett Cell-el, aki megsemmisítette őt, de Bulma megjavította és újraprogramozta, hogy Z harcos legyen. Később újra harcolt Cell-el, de Cell ismét legyőzte és darabokra törte.

a16.jpg

Android 17

Cyborg testvére Android 18-nak (ember alapú). Dr. Gero csinálta őt. Android 17 megfenyegette és megölte Dr. Gero-t. (A Dragonball GT-ben egybeolvadt Artifical 17-el és Super 17 lett.

a17_bust.jpg

Artifical 17

Dr. Gero és Dr. Myuu készítették ezt az andoidot a pokolban. Ugyanúgy néz ki mint Android 17. Elszökött a pokolból és a Földre ment, ahol egyesült Android 17-el, így ők lettek Super 17.

ynlft3v3.jpg

Android 18

Először a Cell-es részek alatt tűnt fel ez a félig ember félig robot cyborg, amit Dr. Gero készített Android 17-el együt, azért, hogy visszavágjon Son Goku-nak. Később elnyelte Cell, de megmenekül. Miután Cell vereséget szenvedett Android 18 összeházasodott Krilinnel és született egy lányuk Marron.

android_18.jpg

Android 19

Kövér android, akit Dr. Gero csinált. Andoid 19 képes volt elszívni az ellenfeleinek energiáját, mégis gyorsan megölte őt Vegeta. (Robot alapú)

android19nv.png

Cell (Android 21)

Dr. Gero készítette őt [Dermesztő, Son Goku, Vegita és Piccolo (Sátán) DNS-éből] felrobbant, amikor meg akarta ölni az ellenséges katonákat és Goku-t, de regenerálódott. (A csatában Gohan ölte meg.) Miután meghalt, szövetséget kötött Freeza-val, hogy terrorizálják a poklot, de Goku és Paiku-han megállították. Később Dr.Gero és Dr. Myuu újracsinálta, továbbfejlesztette. Ismét szövetséget kötött Freezával, de Goku végleg végzett vele.

dbz-cell.jpg

Cell Jr.

7db kicsi kék másolata cellnek, akit Cell csinált. Gohan ölte meg mind a hetet.
cell_jr..jpg


Kaiou (Kaito; Észak Kai királya)

Bolygómegfigyelő, aki felkészítette Son Goku-t, a Nappa és Vegeta elleni harcra, és később is jelentős szerepet játszik Son Goku Túlvilági edzéseiben.

kaito.jpg

Dai - Kaioushin

Idősebb "Nagy" Kaioushin. (egy szent kardba volt bezárva). Van egy kristálygolyója, amivel képes látni a Földön történő dolgokat. Ő segített Son Gohan-nak , hogy felvegye misztikus formáját, majd később feláldozta saját életét, hogy felélessze Son Goku-t.

rou_dai_kaioshin.jpg

Dodoria

Freeza ronda, kövér, hülye bal keze. Ő volt a felelős Bardock legénységének haláláért. (Vegeta ölte meg.)

dodorianameknv01.png

Zarbon

Freeza jóképű, kék jobb keze. Elősször meg tudta verni Vegita-t, de másodjára kevésnek bizonyult hozzá. (Vegeta ölte meg.)

zabon.jpg

Oolong

Egy perverz malac, aki a csapat kisérője már a sorozat eleje óta. Eleinte még ellenség volt - ezalatt azt értem, hogy sokat fosztogatott városokat lányokért és élelemért. A kis Goku végül is elintézte és leállította őt és megfenyegette. Aztán Bulma és Zseniális teknőshöz állt és felajánlotta a segítségét. Később már nem túl sokat lófrált a csapat körül.

char_9271.jpg

Lunch

Egy kétarcú bankrabló, lány, aki ugrásszerűen változtatja a jó és a rossz oldalát. (Amikor tüsszent.) Még az első sorozatban (a Dragonball-ban) beleszeretett Tensin-han-ba, de a Dragonball Z-ben is megjelenik.

lans.png

Pilaf

Son Goku első ellensége. Megpóbálta ellopni a kristálygömböket Son Goku-tól és Bulma-tól, hogy uralkodhasson a Földön. Goku lerombolta Pilaf kastélyát, így Pilaf megfutamodott. Évekkel később, (a Dragonball GT-ben ,) kívánságával visszahozta Son Gokut az életbe ( de gyerekként!). Ezek után Pilaf megint elmenekült.

pilaf.jpg

Raditz

Son Goku tetvére, aki szintén csillagharcos. Derékig érő fekete haja volt és a Dragonball Z elején jelent meg. Azért jött a Földre, hogy testvérét Goku-t elhívja és bolygókat igázzanak le. Mivel Goku nem akart vele tartani, Raditz elrabolta a kis Son Gohan-t, hogy megzsarolja Goku-t. Arra kényszerítette hősünket, hogy a Kame-House előtti tengerparton öljön meg 100 embert másnapra, különben megöli fiát. Goku és Ifjú Sátán harcba szálltak vele. Mivel Raditz mindannyiuknál erősebb volt, csak úgy tudták legyőzni, hogy Goku lefogta őt és Sátán átlőtte őket.

raditz-2.jpg

Nappa

Magas és kopasz Csillagharcos, aki Vegitával érkezett a Földre. Megölte Chaost (tulajdonképpen Chaos saját magát robbantotta fel, hogy megölhesse Nappát). Majd megölte Ten-shinhant és Ifjú Sátánt is. (Nappa Son Gohant akarta megölni egy sugárral, de Ifjú Sátán a kis Gohan elé állt, így megmentette életét, a saját élete árán. Miután Son Goku könnyedén legyőzte Nappa-t, Vegeta megölte a harcban elgyengült barátját, mert már nem tudta semmmire sem használni.
A Dragonball GT-ben, mikor Dr. Gero és Myuu megszöktek a pokolból, Nappa velük együtt meglógott, de Vegeta újra megölte.

nappa_2.jpg.png

Saiba-man

Egy őrölt kis zöld szörnyeteg, aki egy földönkívüli magból kelt ki. Mikor még a Vegita bolygó létezett, Vegita ezeknek a buta szörnyeknek az irtásával edzett. Amikor Vegeta megérkezett a Földre, nappa 6 ilyen szörnyet ültetett a Z harcosok megsemmisítése céljából. A Saiba-man-ek ölték meg Yamcha-t, de végül Sátán és Krilin mindegyik szörnyeteget megölték.

zold.jpg

Hirudegarn

Egy szörny, melyet egy gonosz varázsló hozott létre. Hirudegarn ketté lett vágva, azért, hogy megállítsák. A felsőtestét Tapion szívta magába az alsót, pedig Tapion öccse. Hoi kiszabadította Tapion öccséből a szörnyet, ezért Hirudegarn megölte Tapion öccsét. Ezután (hogy már kiszabadult a felsőtest) a két test eggyé vált. Hirudugarn terrorizálta a Földet, ezért Son Goku megölte őt. (Hirudegarn) alsó teste egy dobozba volt bezárva, hogy biztosan ne jelentsen többé gondot, ám a szörny megszökött, de sikerült ismét legyőzni.

hirudegran.jpg

Minosha

minosha_2.jpg

Tapion öccse.

minosha_2.jpg

Dr. Raichi

Túlélte bolygója elpusztulását, melyet csillagharcosok pusztítottak el. Kitervelte azt, hogy visszavág ezért, ígyhát rengeteg mutáns szörnyet hozott létre, (beleértve Hatchhyack-ot is) de minden mutánst megöltek a saiya-jin harcosok.

dr_raichi.jpg

Hatchhyack

Dr. Raichi erős szörnye. Goku, Gohan és Vegeta tűzgolyói végeztek vele.

playdia2_4.jpg

Vegetto

Amikor Dai-Kaioushin fülbevalója rajta volt Son Goku-n és Vegita-n is, akkor ők ketten egybeolvadtak. Vegetto volt olyan erős mint Boo, de hagyta, hogy Boo beszívja őt, hogy megmenthesse bajtársait, akik akkor még mindig Boo testében voltak. Így saját élete árán megmentette barátait. Gyengébb volt mint Gogéta.

vegito.jpg

Bardock

Goku és Raditz apja (az anyjukról nem tudni semmit). Sok évvel ezelőtt, (azzal egyidőben, hogy Goku-t a Földre küldték) Goku apja Dermesztő ellen harcolt, de a gonosz Dermesztő félve a csillagharcosok hatalmától megölte őket és elpusztította a Vegeta bolygót. Ezután csak 4 Csillagharcos maradt: Son Goku, Raditz, Nappa és Vegita, és a movie8-ból kiderül hogy még 2 csillagharcos életben maradt Brolly és apja Paragas.

bardock.jpg


shot0006.png


Dr. Wheelo

Gonosz tudós, akire ráomlott a laboratóriuma. Az óriási agyát a jég konzerválta így életre tudta őt kelteni, androidja. Laboratóriumát a kristálygömbökkel "élesztették fel". Megpróbálta elfoglalni Goku testét de Goku megölte.



Taurus

Gonosz Saiya-jin aki úgy néz ki, mint Son Goku. Taurus elültette a Földön az energia elszívó növényét, annak reményében, hogy ha eszik majd a gyümölcséből, akkor szuper erős lesz.

Slug

Gonosz Namek. Az űrhajója a Földbe ütközött és a kristálygömbök segítségével fiatallá változott. Goku ölte meg.

Coola (Coora)

Ült az űrhajójában és figyelte, ahogy Freeza elpusztította a Vegeta bolygót. Hagyta Goku-t a Földhöz repülni egy Saiya-jin kapszulában, mert azt hitte, hogy ez része Freeza tervének. Később leszállt a Földre, hogy folytassa a Saiya-jin mészárlást, de Goku elpusztítja.

Brolly (A 8. filmből)

Egy super saiya-jin aki ugyanazon a napon született, mint Goku és természetéből fakadóan utálta őt. Még kisbabaként ki akarta végezni Brolly-t Vegeta király, mert félt az erejétől, de végül is Brolly megmenekült. Évekkel később mindenkit szétvert, de amikor találkozott Gokuval, Goku legyőzte őt, bár nagyon nehezen, de nem halt meg, hanem a földre zuhant.

Bojack

(A 9. Movie) Bolygó hódító. Leszállt a Földre, hogy elpusztítsa azt. Tönkretett egy Tenkaichi Boudoukai versenyt, de Gohan megölte.

Janenba (a 12. movie)

Gonosz szelleme a halottaknak, aki elfoglalta egy fiatalember testét, aki a mennyországban dolgozott. Janenba feldúlta a menyországot és életre keltette az összes halottat. Gogéta elpusztította és a fiatalember visszanyerte normális formáját.

Hoi

Egyike a gonosz varázslóknak, akik létrehozták a Hiduegarn-t. Ő engedte szabadon a Hiduegarnt másodszor, de az összetaposta őt és meghalt.

Chi-Shenlong

A kristálygömbök egyik gonosz sárkánya. Ez a sárkány képes felszívni és irányítani más élőlényeket. Goku ölte meg.

Goku Junior

Pan unokája ez a fiú. Eleinte nagyon gyáva volt, de összeszedte bátorságát és összegyűjtötte a kristálygömböket, hogy azt kívánja, hogy a nagymamája feléledhessen. A Dargonball Gt utolsó részében és a Dragonball GT Special-jában találkozhatunk vele.

Gotenks

Son Goten és Trunks egybeolvadásának eredménye. Gotenks el tudja érni a SSJ 3-as szintet. Felszívta őt Boo, így Goten és Trunks különváltak. Son Goku és Vegeta mentették meg őket Boo-tól.

Gogéta

Goku és Vegeta egybeolvadásának eredménye. Gogéta iszonyatosan erős. A Dragonball GT-ben Gogéta tovább erősödött, amikor egyesült SSJ4 Vegeta és SSJ4 Goku.

Bey

A Tsufuru-jin-ek készítették, amikor a csillagharcosok átvették a vezetést a Plant bolygón. Megtorlásként, Beby megpróbálta zombikká változtatni a Föld lakóit, hogy majd irányíthassa őket. Tervét Dende és Mr. Popo hiúsította meg. (Az embereket egy különleges permettel locsolták le.) A kristálygömbök segítségével Beby újonnan létrehozta a bolygóját és átvette a vezetést Vegeta testén. Így lett belőle Vegeta-Beby. Később Son Goku megölte.

Super 17

Android 17 és Artifical 17 összeolvadásának az eredménye. Ő ölte meg Dr. Gero-t és Myuu-t. Nagyon erős és képes felszívni ellenségei erejét. Son Goku ölte meg.

Li-Shenlong

Egy gonosz sárkány, aki az 1-es számú kristálygömbből származik. Ő a legerősebb a Shenlong sárkányok közt. Összeolvadt a többi kristálygömbbel, de Son Goku, Genki-Dama technikájával megölte.

Ryan-Shenlong

Ugyancsak egy gonosz sárkány, de ő a 2-es számú kristálygömbből származik. Ez a (szennyezett) vízi sárkány akkor született, mikor Bora-t egy kívánsággal visszahozták az életbe. Son Goku ölte meg.

San-Shenlong

Suu-Shenlong idősebb testvére. Ő a 3-as számú kristálygömb gonosz sárkánya. Ez a sárkány a "jég" sárkánya.

Suu-Shenlong

A 4-es számú kristálygömb gonosz sárkánya. Ez a Nap (hő) sárkány akkor született, mikor Daimo egy kívánsággal visszaállította teljes erejét, de Goku meggyőzet hogy álljon a jó oldalra.

Uu-Shenlong

Az 5-ös számú kristálygömb gonosz sárkánya. Ez az elektromos sárkány akkor keletkezett, mikor Son Goku-t visszahozták egy kívánsággal az életbe, hogy legyőzze Nappa-t és Vegeta-t. Son Goku ölte meg.

Ryuu-Shenlong

A 6-os számú kristálygömb gonosz sárkánya. Ez a "hurrikán" sárkány akkor keletkezett, mikor Oolong bugyit kívánt magának. Son Goku ölte meg.

Bibi-di

Babi-di apja. Ámbár ő csak visszapillantásként jelent meg, ez a kicsi gonosz varázsló készítette Boo-t.

Babi-di

Gonosz kis varázsló, aki szórakozásból meg akarta semmisíteni a Földet. Ő volt az aki újra szabadon engedte Boo-t. Később összetűzésbe került Boo-val és Boo megölte őt.

Darbura

Babi-di ördögi szolgája. Ő változtatta kővé Klilynt és Piccolo-t, de később árulóvá lett és Boo megölte.

Garlick Junior

Egy apró gonosz harcos, aki csupán pár rész erejéig szerepelt. Megpróbálta megszerezni a hatalmat a Föld felett, de Son Gohan, Krilin és Ifjú Sátán megakadályozták, hogy a világ ura legyen.

Mr. Sátán

A Cell harcok alatt jelenik meg ez a világhírű birkózó, aki nem volt különlegesen erős, csupán földi erőkkel rendelkezett. Undorodott a magamutogató emberektől. Ő büszke volt a tudására és a speciális képességeire. Azzal kérkedett, hogy ő a föld legerősebb embere. Volt egy lánya Videl, aki összeházasodott Gohan-nal.

Boo

Bibi-di teremtette a rombolás céljából. A legtöbb Kaio-Shint legyőzte és később dagadt kinézetre lett átkozva (beleolvadt egy kövér Kaio Shin aki ezáltal képes volt megfékezni Boo-t.). Évekkel később Babi-di megszabadította és elküldte, hogy semmisítse meg a Földet. Boo különféle küzdő alakokká való átváltozáson ment keresztül miután felszívta jó Boo-t, SSJ3 Gotenks-et, Gohan-t, Piccol-to és Vegitto-t. Később két lénnyé vált. A kövér Boo a jókhoz csatlakozott, míg az eredeti gonosz Boo-val Son Gokou végzett. Egy idő után Ubuu-ként reinkarnálódott.

Uubu (Oob)

A gonosz Boo reinkarnációja. Ő a "jó" harcosok egyike. Mikor a kövér Boo-t megölte Beby, Boo része visszaolvadt Ubuu részével és újra az eredeti lett. Ubuu szintén megnyerte Satan régi hírnevét, a világ legjobb harcosa címmel.

Dr. Myuu

Gonosz tudós, aki egy köteg robotot és mutáns androidot készített. Ő az alkotója Gill-nek is. Laboratóriumát és alkotásait, Goku, Trunks és Pan semmisítette meg.Beby pedig elárulta őt és megölte. Később az ürben megtalálták és megmenekült. A pokolban szövetséget kötött Dr. Geróval, hogy megalkothassák Artifical 17-et. A földre való visszatérés után Dr. Myuu megparancsolta Super 17-nek, hogy ölje meg Gerót. Azonban Super 17 nagyon mérges lett Myuu-ra és később megölte őt.

Dr. Gero

Inteligens mérnöke Red Ribbon-nak. Gyűlöli Son-Goku-t, mert megsemmisítette a Red Ribbon-t. Ő készítette a 8-as, a 13-as, a 14-es, a 15-ös, a 16-os, a 17-es, a 18-as, a 19-es és a 21-es androidot, valamint saját magát a 20-as androidba építette. A 17-es androidja áruló lett és az végzett vele.
Később a pokolban szövetkezett Dr. Myuu-val, hogy megalkothassák Super 17-et. A pokolból megszökve Super 17 elárulta Gerót és Dr. Myuu utasítására meg is ölte őt.

Macsek (Pooaru)

Egy különleges mutáns alak, aki egy macskára hasonlít. Mindig Yamcha körül lófrál. Különleges képessége, hogy tud repülni, és alakot változtatni.

Mutarito

Ő edzette Zseniális Teknőst, és Zseniális Hollót. Az ő idejében a legerősebb embernek számított, és ő szabadította meg a világot Piccolo Daimoa-tól (Szívtelen Sátántól).

készítette:Sashalmi annamária





Son Gohan

Son Goku és Chi-Chi fia. A "gohan" szó Japánul rizst vagy ebédet jelent. A DBZ sorozatban először 4 évesen jelenik meg. Nevét Goku földi nagyapjáról kapta. Nagyon erős főleg amikor ideges. Chi-Chi mindig taníttatni akarta, ezért Gohan nem tudta felfedezni harci erejét, de a Z kard megtalálása, és a szertartás után erősebb lesz. Először Ifjú Sátán tanította harcolni, ezért jól összebarátkoztak. Felnőtt korában elhatározza hogy szuperhős lesz. Később összejön Videllel (Mr. Sátán 'lányával') és lesz egy gyermekük, Pan.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 8
Heti: 16
Havi: 88
Össz.: 34 414

Látogatottság növelés
Oldal: Dragonball szereplők
Dragonball - © 2008 - 2024 - bragonball.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »